Komoly munkát feccöltek emberek abba, hogy meggyőzzenek másokat arról, Magyarországon mit is kellett "ünnepelnünk". Mondjuk, ha maradunk a Mindenszenteknél, akkor ünneplésről szó sincs. (Előre bocsátom: nekem teljesen mindegy, ki mit és hogyan él meg november 1-én! Nem szeretnék meggyőzni senkit semmiről.) Be kell valljam, a halloweenezést sem tudom elítélni, mert jó, ha végre nem csak búsulunk! A Halottak Napjával - és ezzel a kifejezéssel meg pláne! - van azért bajom!

Az a rengeteg facebook-os utálkozás indította el a gondolatmenetem: miért is nem állok én egyik vagy másik pártjára? Arra jutottam, hogy a szívem húzna a Mindenszentek belém-ivódott szépségéhez, de a körülöttem lévők NEM úgy élik meg azt, mint én. Azért utálják a Halloween-t, mert idegen, mert vidám, nekünk pedig a megszokott és a szomorú kell! Nekem nem! Én úgy gyújtottam gyertyát mindig, mióta van kiért, hogy szépnek tartottam a megemlékezést Róla, az életéről. Visszaemlékeztem a közösen töltött időre, s a Pillanatokra. Mosolyogtam belül, és megköszöntem neki(k) gondolatban, hogy velem volt(ak)... Nem vettem fel feketét, nem sírtam és főképp nem szomorkodtam. Emlékeztem. Nem tetszik, ha azt látom / érzem, "csak" ezen a napon érdemes arra a Halott (brrr), hogy emlékezzenek rá, és az önmagukat sajnáló, sírdogáló emberek sem! Ha a depis Halottak Napja és a Halloween között kellene választanom, a szerethető vidámságra voksolnék! De ha úgy ünnepelhetem a Testvérem és a Nagyapám egykori életét, ahogyan ők éltek, amilyennek most szeretném a közös életünket, ha még élnének, akkor boldogan szavazom a Mindenszentekre!

Igen, fáj, hogy elmentetek, mert megosztanám Veletek életem nagy pillanatait! De majd mindig odaképzelem azt, amit tennétek vagy mondanátok nekem. Köszönöm, hogy ismerhettelek Titeket!